Előző két bejegyzésemet igencsak negatívnak titulálták a kalandban résztvevő családtagjaim. Azt mondták...jó, jó, de tényleg semmi nem tetszik itt? Elgondolkodtam, és igazuk van. Vannak itt élvezhető és jó dolgok. 

Vegyük először is a szállodát, ittlétünk elsődleges és legfontosabb apropóját. Igazi, ötcsillagos luxus. Persze, szigorúan jereváni viszonylatban. A Szálloda, nagybetűvel. Ha valami történik a városban, az itt vagy a közelben történik. (Mint például a zászlóégetés..., de ezt most még hagyjuk, mert egyelőre én sem tudom hová tenni a történteket.) Szóval, a hotel tele vendéggel, mozgalmas színhelye a jereváni hétköznapjainknak. Európai mércével nézve hatalmas, tágas szobák, sok étterem és nagyon kedves személyzet. Lassan három hete van szerencsénk a vendégszeretetüket élvezni és nem nagyon tudok kifogást emelni semmi ellen. Persze, vannak problémák és ezért vagyunk itt. Lehet a színvonalon, a minőségen és elsősorban a konzisztencián javítani, de ez nem az én feladatom. Az én dolgom a gyerekekkel együtt élvezni az ittlétet és mi meg is tesszük ezt. Például végigesszük az étlapot, persze szigorúan minőségellenőrzés céljából. Aztán élvezzük, én különösen élvezem a naponta kétszer ragyogóra takarított szobát, a hatalmas puha ágyat, a friss törölközőket, köntösöket, a csokit a párnán, a hűtött italokat a hűtőben és még sorolhatnám.  A szálloda ablakából nézve gyönyörködünk esténként az éneklő szökőkút nyújtotta látványban és közben senki sem lép a lábunkra. Merthogy ez a szökőkút nagy attrakció. Mondhatnám talán, hogy az egyetlen, de akkor megint negatív lennék. Minden este 8-kor elkezdi és énekel, lövi a vizet bele az éjszakába. A helyiek nem tudják megunni, minden este hatalmas tömeg nézi a csodát. Lassan beköltözhetünk az itteni házikónkba és nyilvánvalóan hiányozni fog a szálloda nyújtotta kényelem. Ismeritek a mondást miszerint mindenütt jó, de a legjobb otthon? Azért képmutatás lenne azt állítani, hogy egy ötcsillagos hotelben nem nagyon jó. 

A ház

Kilátással az Ararátra:

Nézzük, mi jó még...most kéne mesélnem az éttermekről, de azok annyira jók, hogy szerintem külön bejegyzést érdemelnek. Legyen most elég, hogy igazi élmény volt eddig az összes, ahová volt szerencsénk elmenni. Különleges, más...

Jó még a Peti iskolája. Ha valaki nem tudná, a 13 éves fiacskámról van szó. Jó, mert tetszik neki és mert már egész mondatokat mond franciául. Teszi mindezt stresszmentesen és házi feladat nélkül. Igaz, hogy fél négyig van az iskola, de utána szabad az egész délután és nyugodtan kimaradhatunk este hosszabb ideig, mert másnap  reggel a spártai 8 helyett csak 9-re kell menni. Azért ez tényleg jó. Szóval, Peti a francia nemzetközi iskolába jár. Két oka is van ennek. Először, az amerikai iskola megfizethetetlen. Másodszor, angolul már tud és azt gondoltuk hogy nagyon komoly dolog az, ha franciául is megtanul. És Ő bizony rajta van. Érti, tudja, hogy komoly lehetőséget kapott az élettől.  Élvezi, tetszik neki. Mi mást kívánhatnánk?

Tudom, hogy az ismerőseink és családtagjaink most azt kérdezik: "És az ovi Panninak?" Mivel ez egy szigorúan pozitív hangvételű bejegyzés, sajnos nem nyilatkozhatom. Gondolom, ez sok mindent elárul.

Meg kell említenem a természet szépségét. Ha az ember maga mögött hagyja azt, amihez ember nyúlt -  azaz a városokat -  és a teremtett világra koncentrál, akkor bőven van itt miben gyönyörködni. Hatalmas hegyek, ameddig a szem ellát. Nem olyan, mint az Alpok...egész más. Ezek a hegyek szürkék-barnák, kopárak és lenyűgözőek. Ideutazásunk előtt vettem magamnak egy túracipőt (a többieknek már volt) és remélem, hogy lesz szerencsém sokat használni. Sajnos, a nemzeti jelkép, a mindig hófödte Ararát a politikának köszönhetően ma Törökország területén van, viszont Jereván minden pontjáról látható. Látható például a hálószobánk ablakából is. Azért ez tényleg nem semmi.

Ja, és itt van még a hétvégi piac a nemzet és a környező országok összes fellelhető kézzel készített csodájával. Már az első látogatás alkalmával szerelembe estem legalább két perzsaszőnyeggel. Csak kapkodtam a fejem a sok hímzett terítő, szebbnél szebb kerámia, ékszer, fafaragás láttán. Már alig várom, hogy a házikónkat elkezdhessem melegíteni az itt talált néha új, sokszor használt csodával.

Van hát itt minek örülni és nagyon fogok igyekezni, hogy megtaláljam az összes örömforrást, ami a jereváni kalandot majd felejthetetlenné teszi. Hogy is mondják? Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell.