Négy évvel ezelőtt, a mai napon láttam meg először Annát. Valamikor dél és egy óra között nézett rám először szemöldök nélküli, foltos, apró kis arcával. Olyan gyorsan és könnyen érkezett. Egy hatalmas szuri, egy nagyobb vágás és máris megszületett a prágai kórházban. Fájdalom és komplikáció nélkül. A születése utáni hetek, hónapok babaillatú, rózsaszín mámorban teltek. Bizony előfordult, hogy a reggeli etetés után a lábamon fekve aludt el és én addig nem mozdultam, míg fel nem ébredt. Csak néztem, gyönyörködtem benne. Olyan is volt, hogy nem is aludt, csak néztük egymást. Hosszan, csendben, csak a szemünk beszélt. Az ő szemében a feltétlen bizalom, az enyémben a feltétlen szeretet. Tökéletes párost alkottunk.
Akkor még nemigen hasonlított a mostani négyéves önmagára. Épp csak az ígérete volt annak az aranyszőke, bájos, törékeny kis tündérnek akivé cseperedett. Csendes, nyugodt babaként szinte egész nap aludt. Legjobban, a kanapé kockás díszpárnáján érezte magát. Olyan csöpp volt, hogy le sem lógott arról a párnáról.
Születése első pillanatától egy hullámhosszon voltunk. Talán viccesen hangzik, de már egyhetes korában megbeszéltem vele mindent. Hogy mikor alszunk, mikor eszünk, mit veszünk fel. De a beszélgetést itt nem hagytuk abba, természetesen komoly, nagylányos témáink is voltak. Gondoltam, nem árt ha idejében elmondom neki, hogy egy valamirevaló nő mit is gondol a világról. Ő hosszú ideig persze csak nézett azzal az enyémhez megdöbbentően hasonlító zöld szemével és csak én beszéltem. Aztán megérkezett az első mosoly, kisvártatva az első szavak majd válaszok. Utána megindult a kérdésözön és én napról-napra rácsodálkozom, hogy a pici babámból milyen értelmes, érdeklődő, nyitott nagylány növekszik. Bizony sok dologról neki már véleménye van és nem is fél azt elmondani. Ha kell, már angolul is mondja. A napokban sétáltunk haza az oviból és Annám-Pannám azt mondta:"Anya, beszélgessünk!" Beszélgettünk hát az oviról, a cicájáról és mindenről, ami eszünkbe jutott.
Remélem, még sokáig, nagyon sokáig beszélgethetünk. Annyi minden van, amit el kell mondanom neki és tudom, hogy neki is rengeteg lesz a kérdése. Lesz még sok vicces, kacagtató csevej és lesznek még torokszorító, könnyes beszélgetések. Sokszor majd elbeszélünk egymás mellett, sokszor majd nem akarja megérteni amit mondok és olyan is lesz, hogy én nem értem majd amiről ő beszél. Édesanyjaként, csak bízhatok benne, hogy az évek alatt kapott útravaló majd hozzám vezeti a nehezebb időkben és újra azt mondja:"Anya, beszélgessünk!"
De addig még, ha a Jóisten is úgy akarja, nagyon sok időnk van. Most még csak (már!) 4 éves az én tündérkém és a mai napon a legfontosabb amit mondhatok neki, hogy:"Nagyon szeretlek Anna és boldog születésnapot!
