Schengen egy kis bortermelő városka Luxemburgban. Azért fontos, mert az 1985-ben ott aláírt egyezmény révén érezhetjük azt a felszabadító érzést, hogy bármelyik európai város repülőterére megérkezve csak felkapjuk a csomagjainkat és a gépünk leszállásától számított maximum 15 percen belül már valamelyik helyi Starbucks-ban élvezhetjük a megszokott cappuccínónk megnyugtatóan ismerős ízét.
Két hete érkeztünk meg a jereváni repülőtérre, amely európai szemmel nézve is modern és tágas. Mármint ha az épületről beszélünk. Az Airbusból kiszállva, a fogadóépületben hihetetlen káosz fogadott. A hajnali fél négykor Moszkvából, Varsóból és a Bécsből egyidőben megérkező gépek utasai mind egyszerre szerettek volna belépni Örményországba és ennél a pontnál tudatosult bennem, hogy Európától nagyon messze kerültem. Cappuccínó helyett itt Jerevánban, elkeseredett és vég nélküli várakozás fogadott a vízumért. Amikor végre a pulthoz értem a vállamon alvó háromévessel és a magát alig vonszoló kamasz fiúval, kiderült, hogy nincs nálam elég örmény fizetőeszköz (honnan lenne, csak most érkeztem) belépésem megváltására. Bankkártyát, eurót köszönik, nem kérnek. Mi mást tehettem volna, sorból kiáll, valutaváltót megkeres, sorstársak mögé beáll, majd a helyi fizetőeszköz birtokában visszaáll a vízumért folyamodók reménytelen sorába. Ez után már csak azt kellett elmondanom, hogy minek jöttem, meddig maradok, hol fogok lakni és persze tisztáztuk azt is, hogy nem Costa Ricából érkeztünk. Igen, igen….magyar útlevelem alapján az ügyeletes tiszt ezt gondolta rólunk. Némi angol korrepetálás ráfért volna az egyébként rendkívül morcos úrra. Nyilván ő sem szeret éjszaka dolgozni, de ha már ez a dolga tehette volna kedvesebben. Végül is ez a tiszt volt az első örmény, akivel életemben találkoztam és hát finoman szólva sem volt warm a welcome.
Egész oldalas vízumommal az útlevelemben hajnali 5 órakor kiléptem a repülőtérről a forró jereváni éjszakába. A hatalmas tömeg itt azonban megváltozott. A sok rokonát váró, tolongó helyi közül előkerült egy férj hatalmas virágkosárral a kezében (nekem), plüss nyuszival a hóna alatt (háromévesnek) és skorpiós kulcstartóval a zsebében (kamasznak). Nagy volt az öröm. Életünk új szakasza vitathatatlanul megkezdődött. A sok tervezés, várakozás, internetes telefonálás, egyeztetés és némi veszekedés után, megérkeztünk. Jerevánba.
